Sztrájkbizottság alakult a Magyar Televízióban

Forrás: MTI

Sztrájkbizottság alakult csütörtökön a Magyar Televízióban (MTV) – közölte a testület szóvivője az MTI-vel. Kapuvári Gábor tájékoztatása szerint hétfőn adják át a menedzsmentnek követeléseiket, amelyek középpontjában a munkahelyek és a Magyar Televízió, mint a társadalmi párbeszéd egyik intézménye, védelme áll. A fórumot létrehozó három reprezentatív érdekképviselet két társelnököt állított a bizottság élére, Lázár Andrást, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökét, valamint a munkavállalókat az üzemi tanácsban képviselő Farkas Lászlót.

Múlt csütörtökön döntött sztrájkbizottság létrehozásáról az MTV dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete; a Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete, a Televíziós Dolgozók Szakszervezete és a Televíziós Műsorkészítők Érdekvédelmi Szövetsége az 1650 dolgozó mintegy harmadát tömöríti.      

Az előkészületek egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjének akkori tájékoztatása szerint céljuk a bérek legalább reálértéken tartása, valamint a munkahelyek biztonságának garantálása. Mint mondta, öt éve nem volt fizetésemelés a cégnél, a költségvetési megszorítások (a 9,4 milliárdos céltámogatás megvonása) miatt pedig veszélyeztetve érzik sokuk állását.   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!