Sztrájkolnak az eredetiségvizsgálók

Forrás: hirado.hu

Több mint 3000 szakember tervezi, hogy utcára vonul. A vállalkozók az ellen tiltakoznak, hogy az állam érvényes szerződést bontott velük tavaly decemberben.

Péntekre terveznek demonstrációt az eredetiségvizsgálók. A vállalkozók nem értik, hogy az állam miért bontotta fel velük a 2011-ig érvényes szerződésüket. Az érintettek azt is kifogásolják, hogy 15 éves fejlesztési munka eredménye ment tönkre egy hirtelen döntés miatt.

Az Eredetiségvizsgálat a Gépjármű Bűnözés Ellen Egyesület és az  Autótulajdonosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete ezért békés demonstrációt hirdet a gépjármű eredetiség vizsgálati szakma megmentéséért, a munkahelyek megtartásáért, a jogviszony helyreállításáért. A vállalkozók pénteken délután 2 órakor a Felvonulási téren gyülekeznek, majd innen indulnak tovább a Miniszterelnöki Hivatal elé.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!