Gyurcsány újabb területen szorult vissza az MSZP-ben, ugyanis jelentősen csökkent a befolyása a Kapcsolat.hu baloldali közösségi portálnál – állították a Magyar Hírlap szocialista forrásai az MSZP-s pártalapítvány honlapján tegnap megjelent hír kapcsán. A Táncsics Alapítvány kuratóriumának múlt csütörtöki üléséről tudósító közleményben ugyanis az olvasható: „a Kuratórium megvizsgálta a Táncsics Alapítvány igazgatói, valamint a Kapcsolat.hu Kft. ügyvezetői posztja személyi szétválasztásának lehetőségét. A Kuratórium új ügyvezető igazgatót nevezett ki a Kft. élére 2011. július 1-i hatállyal Németh Imre személyében, egyúttal 2011. június 30-i fordulónappal féléves beszámoló készítését rendelte el a Kapcsolat.hu Nonprofit Kft.-nél”.
Ez azt jelenti, hogy ténylegesen már nem a Táncsics kuratóriumi elnökéhez, azaz Gyurcsány Ferenchez tartozik majd a szocialisták (fél)hivatalos közösségépítő és véleményformáló portálja – magyarázták a lap informátorai a döntés hátterét, emlékeztetve arra, hiába Gyurcsány a pártalapítvány vezetője, a kuratóriumban helyet foglaló Mesterházy Attila pártelnöknek többsége van a testületen belül.