Tízmilliárd forintos munkahelyteremtő program indul a kkv-knak

Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

A pénzből 1100-1200 kkv-nál több mint 5 ezer új munkahely jöhet létre és további mintegy 10 ezer már meglévő megőrzését is támogatják.

Varga Mihály elmondta, a pályázattal a kkv-szektor megerősítésén túl a területi különbségek is csökkennek, a hátrányos térségek felzárkóznak és a helyi gazdaságok is megerősödnek.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a teljes foglalkoztatás eléréséhez a kkv-szektor érdemi támogatása szükséges, hiszen az Európában is nagyon alacsonynak számító magyar munkanélküliségi rátával még nem lehetnek teljesen elégedettek. Mint mondta: fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, mert ők teszik ki az országban  működő vállalkozások 99 százalékát, emellett a magyar foglalkoztatotti létszám több mint 70 százaléka náluk dolgozik. A kormány ezért kiemelten kezeli a kkv-k helyzetét, hiszen a technológiai fejlesztésekkel, uniós és belföldi támogatásokkal ezek a cégek tovább erősödhetnek, amivel a versenyképességük, ezáltal az ország versenyképessége is tovább javulhat – tette hozzá.

A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják – közölte a tárcavezető. A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, amelynek mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. Ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak – ismertette a miniszter.

Varga Mihály hangsúlyozta: a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti a térségben. A munkáltatónak köteleznie kell magát, hogy a beruházási telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő átlagos létszámot fenntartja, és a létszámbővítésre legalább 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal – tette hozzá.

A munkaerő-piaci program pályázati időszaka 2017. augusztus 1-jétől nyílik meg, és a 2017. szeptember 15-én zárul le. A támogatott beruházást legkésőbb 2018. szeptember 30-ig kell a kedvezményezetteknek befejezniük. A pályázaton való részvételről, a pályázat feltételeiről és elkészítéséről a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!