Forrás: MTI
Az Országgyűlés elnöke szerint azért alkalmaznak figyelemfelhívó akciókat egyes politikusok a Parlamentben, mert nincs kellő támogatottságuk.
Kövér László ezt egy más témában tartott sajtótájékoztatója után mondta kérdésre válaszolva újságíróknak a Parlamentben azzal kapcsolatban, hogy öt PM-es független képviselő narancsszínű léggömböket engedett el az ülésteremben.
Kövér László hangsúlyozta: „lehet bohóckodni, hülyéskedni, idiótát játszani a magyar Országgyűlésben, a választók majd eldöntik, hogy ezt honorálják-e vagy sem”.
A mindenkori házelnöknek vannak bizonyos lehetőségei, de úgy látszik, ezek korlátozottak ahhoz, hogy megakadályozzák azokat „a megújuló performanszokat”, amelyek valójában annak beismerését jelentik, hogy e politikusok, „csoportocskák” mögött „komoly parlamenten kívüli támogatás a választók részéről nem áll” – jelentette ki. Hozzáfűzte: ha nem így lenne, nem lenne szükség ilyen bohóckodásra, hogy felhívják magukra a figyelmet, hanem elegendő lenne az érveik súlya is.