A tankönyvek több mint 60 százalékát már kiszállították

A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI

Maruzsa Zoltán a XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskolánál elmondta: július végére valamennyi tankönyv elkészült, a kiszállítás pedig augusztus elsején kezdődött meg. Augusztus végéig a megrendelt 12,5 millió tankönyv mindegyike megérkezik az intézményekbe - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy pótrendelésre augusztus 21-étől szeptember közepéig lesz lehetőség, az utólag rendelt köteteket pedig szeptember végéig szállítják ki. Maruzsa Zoltán arról beszélt, hogy a tankönyvellátásban az elmúlt években komoly változások történtek.

A kormány felmenő rendszerben bevezette az ingyenes tankönyvellátást. Ma már több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet, az 1-9. osztályban mindenki, a többi évfolyamon pedig továbbra is minden rászoruló diák. A kormány minden eddiginél több pénzt fordít az ingyenes tankönyvellátásra, 11 milliárd forintot. Létrejött az állami tankönyvfejlesztés és -ellátás rendszere, amely az elmúlt években bizonyított, jelentős árcsökkenést értek el és csökkentették a kiadványok számát is.

Mindez jelentős megtakarítás az államnak, és mivel csökkent a tankönyvek ára, jelentős megtakarítást jelent a családoknak is - emelte ki. Közölte azt is, hogy idén 3350 tankönyv szerepel a jegyzékben, és zajlik egy tankönyvfejlesztési projekt is, amelynek révén a következő három évben - európai uniós és költségvetési forrásból - az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) mintegy 900 új könyvet fejleszt.

Ezzel biztosítják az állandó minőséget és hiányt is pótolnak, mivel korábban a piac a kis példányszám miatt nem szolgálta ki például a sajátos nevelési igényű vagy a nemzetiségi tanulókat - mondta el a helyettes államtitkár. Dobre Lajos, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola vezetője közölte, a 19 osztállyal és 470 tanulóval működő intézmény idén mintegy 4,3 millió forint értékben több mint 6300 könyvet rendelt, amelyek csütörtökön érkeztek meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!