Tarlós István disznóól helyett rendet akar

Forrás: magyarhirlap.hu

„Szánalmas színjátékot folytat a budapesti MSZP, amikor a saját maga ellenzékét próbálja eljátszani” – jelentette ki Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője a Magyar hírlapnak adott interjújában. Az ellenzéki politikus szerint a szocialisták La Fontaine-szerű mesékkel szórakoztatják a budapestieket, mostani kommunikációs kampányukkal pedig azt próbálják meg elhitetni a közvéleménnyel, hogy ők az átláthatóság és a rendcsinálás hívei, de ebben megakadályozza őket az általuk vizionált Fidesz–SZDSZ-koalíció.

A szocialis¬ták összedöntötték a házat, a hátsó kijáraton kisomfordáltak a koalícióból, majd elkezdenek kiabálni, mekkora disznóól van odabenn – jellemezte a helyzetet a frakcióvezető. – De miféle kilépés az a koalícióból, ha az MSZP-s városvezetők tovább dolgoznak? – tette hozzá. Tarlós úgy véli: a szocialisták és a szabad demokraták között kialakult marakodástól lassan megbénul a főváros. Nyilvánvalóvá tette, hogy nem vállalnak semmilyen tisztséget a főváros vezetésében, és nem kötnek megállapodást a liberálisokkal.

Tarlós István bejelentette: október 28-án mutatják be tizenöt évre szóló fővárosi programjukat Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével.

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!