Társadalmunk legfontosabb pillére a család

Forrás: MTI

A család a legfontosabb pillére a társadalomnak, megerősítése nemzetgazdasági szempontból is a legfontosabb feladat - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten, a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika kertjében.

A kormány által a plébániának adományozott székely kapu felavatásakor a miniszter a családokért tett egyik legfontosabb lépésnek nevezte, hogy az elmúlt néhány hónapban, a gazdaság élénkülésével párhuzamosan a munkába állók száma meghaladta a négymilliót. Csaknem 200 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint tavaly ilyenkor.

Varga Mihály hangsúlyozta, a közmunkaprogrammal a kormány visszaadta a munka becsületét, hiszen generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a családfőt munkába járni. A család megerősítését szolgáló kormányintézkedések közül a miniszter kiemelte a családi adókedvezményt és az édesanyák részmunkaidős foglalkoztatását segítő adókedvezmény bevezetését.   

A magyar családok ismét biztonságban érezhetik magukat, hiszen a keresetek emelkedése, a rezsicsökkentés, az alacsony infláció lehetővé teszi, hogy növeljék megtakarításaikat, tervezhetőbbnek érezzék a jövőjüket. A magyar gazdaság növekedése jelenleg a legmagasabb az Európai Unióban – tette hozzá.    

A kormány a különböző intézkedéseivel csaknem 450 ezer devizahiteles családot "vezetett ki az adósságcsapdából – hangsúlyozta Varga Mihály.   

A rendezvényen Szabó István (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke azt mondta: folyamatosan úton vagyunk, és az út, amelyen járunk, egyre zajosabb. Aki zarándokútra indul, az lelassítja az időt, és kizárja a zajokat.