A társadalom többsége támogatja a nemdohányzók védelméről szóló törvény

Forrás: MTI

Egyik kormányzati intézkedésnek sem volt olyan nagy társadalmi támogatottsága, mint a nemdohányzók védelméről szóló törvény több mint két évvel ezelőtti szigorításának – mondta Beneda Attila, egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Ne gyújts rá! mozgalom világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: Magyarországon még mindig vezető halálok a tüdőrák, amelynek kialakulásáért elsősorban a dohányzás tehető felelőssé. Kiemelte, kevés szó esik a krónikus obstruktív tüdő-, illetve légúti megbetegedésről (COPD), amely jellemzően a dohányosok betegsége.

A helyettes államtitkár jelezte, a népegészségügy területén eddig megtett intézkedések mellé újakat szeretnének bevezetni, és mindenképpen a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.   

Mint mondta, a törvényi szigorítás óta eltelt években a felnőttek körében csökkent a dohányosok száma, azonban a fiataloknál nem történt érdemi változás, ezen a területen még sok a tennivaló.