A tavalyi büdzsével számol el ma a kormány

Forrás: MTI

A kormánynak az Országgyűlés ülésén kell elszámolnia a 2014-es költségvetés felhasználásáról. A tavalyi büdzsé zárszámadása az első lesz a mai két napirendi pont közül, a képviselők reggel 9 órakor kezdik a vitát.

Az Állami Számvevőszék szerint a 2014-es költségvetés végrehajtása törvényes volt, a zárszámadás a jogszabályi előírásoknak megfelelt, adatai megbízhatóak. A dokumentum szerint az államadósság-mutató értéke a 2013-as 76,6 százalékról 2014 végére 74,1 százalékra csökkent, 2,5 százalékponttal, ezen belül a központi alrendszer GDP-arányos adóssága 1,1 százalékponttal mérséklődött.

Az ülésnap másik vitáján az idei költségvetés azon módosításáról lesz szó, amely 60 milliárd forinttal növelné a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékát, továbbá lehetőséget adna a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egyszeri, 47,2 milliárd forintos adósságkonszolidációjára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!