Távozó miniszterek a láthatáron?

Forrás: hirszerzo.hu

Az egyik kormányközeli napilap információi szerint néhány miniszter legkésőbb a költségvetés elfogadása után elhagyja a kormányt, mivel a következő a időszakban minden vezető politikus személyre szabott, érdemi választási feladatot kap a párt országos választási bizottságától (ovb). A Népszabadság Ficsor Ádám (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter), Szekeres Imre (honvédelmi miniszter)távozását említi, de a cikk a lehetséges érintettek közé sorolja Kiss Pétert (társadalompolitikai minisztert) is.

Az MSZP operatív irányítását ellátó országos választási bizottság nemrégiben tárgyalta meg a párt választási felkészülési ütemtervét. A Népszabadság úgy tudja, az MSZP programja két részből áll majd: egy kormányzati tervcsomagból és egy a válság utáni időszak társadalmi problémáinak kezeléséről szóló programból.

A választást előkészítő szervező csoportot Szekeres Imre elnök-helyettes vezeti, s itt kapott szerepet Ujhelyi és Puch László pártigazgató. A társadalmi partnerekkel Kiss Péter egyeztet, Juhász Ferenc elnökségi taggal együtt. Simon Gábor választmányi elnök és Mesterházy Attila frakcióvezető a saját szervezetük koordinációjáért felel.

A cikk szerint a kibővülő ovb új tagjai sem maradnak feladat nélkül. A választási program megyei szintű összehangolását valószínűleg Boldvai László kapja, míg a budapesti koordinációt Burány Sándor. Ezenkívül fontos poszt a jelöltek felkészítése, ezt – kizárásos alapon – valószínűleg Ficsor Ádám kaphatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!