Tegnap elfogadta az Országgyűlés az orosz-ukrán háborúról szóló politikai nyilatkozatot

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a közösségi oldalán posztolt a részletekről. A bejegyzést változtatás nélkül közüljük.

kdnp.hu - Nacsa Lőrinc Facebook-oldala

Tegnap elfogadta az Országgyűlés az orosz-ukrán háborúról szóló politikai nyilatkozatot

Ebben egyebek mellett:

- Elítéltük Oroszország katonai beavatkozását, és kiálltunk Ukrajna szuverenitása, illetve területi épségének sérthetetlensége mellett.

- Szorgalmaztuk a harci cselekmények haladéktalan leállítását, és a felek közötti béketárgyalások megkezdését.

- A NATO tagjaként egyetértésünket fejeztük ki azokkal a szövetség vezetői részéről elhangzott felelősségteljes nyilatkozatokkal, amelyek szerint el kell kerülni a konfliktus átterjedését a tagállamok területére.

- Rögzítettük, hogy ebből a háborúból hazánknak ki kell maradnia, senkinek sem engedhetjük meg, hogy ebbe belesodorjon bennünket.

- Kinyilvánítottuk, hogy Magyarország nem küld katonákat az ukrán hadszíntérre, nem szállít kétoldalú alapon fegyvereket, és nem járul hozzá, hogy a magyar‒ukrán határon keresztül az élet kioltására alkalmas fegyverek szállítására kerüljön sor.

- Kimondtuk: Magyarország természetes kötelezettségének tekinti, hogy segítséget nyújtson minden magyar és nem magyar ukrán és más állampolgárságú embernek, aki a háború elől menekülve hazánk – mint első biztonságos ország – területére lép.

Az ország és a nemzet biztonságát fenyegető kihívással egységesen kell szembenéznünk!

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!