Tehén vontatta szekérrel pótolnák a Volán buszjáratait

Forrás: mr1-kossuth.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szakáldon ökrös szekerekkel pótolná a polgármester a hiányzó buszjáratokat. A Volánnak ugyanis nem éri meg több buszt közlekedtetni ezen a vonalon.

A Miskolc–Tiszaújváros közé eső 600 lelkes települést dolgos emberek lakják, a munkanélküliség 10 százalék körüli. Február 1-je óta azonban veszélybe került a munkába járás, mert a Borsod Volán a buszjáratok nagy részét megszüntette, vonatközlekedés pedig már két éve nincs. Treznai István polgármester elmondása szerint van buszjárat Miskolc felé reggel 6-kor, de egy délutános műszakból már nem lehet hazajutni. Pedig a környező településekkel összefogva még abba is belemennének, hogy beszállnak az üzemanyagköltségbe.

A polgármester most a rendőrséggel egyeztet a szükséges engedélyek beszerzéséről, hogy főútvonalon is közlekedhessenek tehén vontatta szekérrel. Azt mondja, ha megkapják az engedélyeket a figyelemfelkeltésnek szánt közlekedésre, a szekér egyik oldalára azt írják majd, Szakáld–Miskolc, a másik oldalra ezt: Európai Unió.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!