Teljesen új fejezet nyílt a magyar-kínai pénzügyi együttműködésben

A magyar kormány és a Bank of China közti stratégiai megállapodás teljesen új fejezetet nyit a magyar-kínai pénzügyi együttműködésben – vélekedett Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Tien Kuo-li, a Bank of China elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón, hétfőn.

kdnp.hu – MTI

Szabó László tájékoztatása szerint a megállapodás értelmében egyebek mellett a bank hozzájárul az Egy övezet, egy út kezdeményezés céljaihoz illeszkedő magyarországi projektek finanszírozásához, valamint a jövőben a pénzintézet még inkább ösztönzi a Magyarországra irányuló kínai működő tőke beáramlását. Mint mondta: Magyarország szeretne hídfőállásává válni Kínának, hogy árui, szolgáltatásai elérjék Európát, valamint fordítva, Kína szintén hídfőállásává válhat az európai áruknak, a magyar kis- és középvállalatoknak.

Tien Kuo-li az eseményen egyúttal ünnepélyes keretek között 20 millió forintos támogatást adott át a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium részére, amelyből az intézmény a kínai nyelv oktatáshoz alakít ki egy nyelvi labort. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!