Forrás: Nagyváradi Egyházmegye, Magyar Kurír
Tempfli József nyugalmazott püspök május 31-én 11 órakor, pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét mutat be a nagyváradi székesegyházban.
A jubiláns a jelenlévő püspökökkel, papokkal és hívekkel közösen mond köszönetet Istennek, hogy bölcsességet és erőt adott az ötvenéves szolgálathoz. Szentbeszédet mond Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. A szentmise végén a jelenlévők aranymisés áldásban részesülnek, mely áldás teljes búcsúval jár.
Tempfli József nyugalmazott püspök 1931. április 9-én született a Szatmár megyei Csanálos községben. Piarista és jezsuita atyák nevelték, majd érettségi után tanár-nevelő volt Szentjobbon. 1956 szeptemberében kezdte el teológiai tanulmányait a gyulafehérvári római katolikus szemináriumban.
Hat év után, 1962. május 31-én szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron gyulafehérvári püspök. Pappá szentelése után 17 éven át Tenkén, 1979-től Tasnádon, 1983-tól pedig Nagyvárad-Olasziban működött plébánosként. 1990. március 14-én Boldog II. János Pál pápa Nagyvárad 81. püspökévé nevezte ki. Megyéspüspöki szolgálatát 2009 márciusáig végezte.