Forrás: MTI
Franciaország magyarországi nagykövete szerint a terrorizmussal szemben a legnagyobb erő a szolidaritás – mondta Roland Galharague Budapesten a Francia Intézet előtt azon a megemlékezésen, amelyet a szerdai párizsi terrortámadás áldozatainak emlékére tartottak. Beszédében a nagykövet azt kijelentette: megérintette őket a legmagasabb rangú magyar tisztségviselők és a polgárok által kinyilvánított szolidaritás.
Hangsúlyozta: azért gyűltek össze az intézet előtt, hogy megerősítsék, visszautasítják a terrort, a gyűlöletet, az erőszakot és hogy kinyilvánítsák, semmi nem fogja kikezdeni a szólás-, a sajtó-, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való ragaszkodásukat.
Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára azt mondta, teljes mértékben szolidaritást vállalnak Franciaországgal és osztoznak a fájdalomban.
A megemlékezésen a mintegy száz civil mellett jelen volt Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Patyi Gergely igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Szél Bernadett, az LMP társelnöke is. A jelenlévők a beszédek után mécseseket gyújtottak a Francia Intézetnél.