Tiltakozások a szlovák hazafiassági törvény ellen

Forrás: MTI

Számos dél-szlovákiai településen tiltakoztak a szlovákiai magyarok a hazafiassági törvény elfogadása ellen. A szlovákiai magyar szülők szövetsége által megszervezett tiltakozó akciókra a helyi magyar iskolák épületei előtt került sor. A szervezők a résztvevőknek felolvasták a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) Mondjunk nemet a hazafiassági törvényre! elnevezésű nyilatkozatát.
    
„Csak az lehet hazafi, akinek van hazája! És, Petőfi szavaival szólva: Haza csak ott van, hol jog is van. A hazafisági törvény beterjesztői semmibe veszik a jogot – ezt naponta bizonyítják. Ezért ők nem kérhetik rajtunk számon a hazafiságot! Egy állam akkor válik hazává, ha otthont teremt az állampolgárainak, ha tiszteletben tartja mindenki emberi méltóságát, szabadságát és identitását. A kötődés polgár és az állam között csak így erősödhet, kényszerítéssel semmiképp” – áll a nyilatkozatban.

„Iskoláinkban hiányoznak a tankönyvek, a korszerű felszerelések, a pedagógusok bérei nevetségesek, ehelyett preambulumot, nemzeti zászlót kívánnak a hatalom képviselői kifüggeszteni az osztályok falaira és hetente eljátszani az állami himnuszt” – mutat rá az SZMK nyilatkozata.

Egy felmérés szerint, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra, a hazafiassági törvényt Szlovákia lakosságának kétharmada elutasítja, feleslegesnek tartja, s csak egyharmada támogatja. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által kidolgozott törvényről kedden délután szavaz újra a pozsonyi parlament.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!