Tiltakozik a Liga a megtévesztő reklámfilm ellen

Forrás: OS

A Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat televíziós reklámfilmben kampányol a sztrájk ellen. A LIGA Szakszervezetek tiltakozik az MKDSZ kisfilmje ellen, mert az úgy állítja be a sztrájkot, mint nem elfogadható eszközt a munkaügyi viták rendezésére.

A sztrájk alkotmányos alapjoga minden munkavállalónak, amit természetesen megfelelő szabályozás mellett, törvényes keretek között vehetnek igénybe. Ennek a szabályozásnak része, hogy a sztrájkot megelőzően a vitában álló felek kötelesek tárgyalni, melyhez egyébként igénybe vehetik az MKDSZ segítségét. A tárgyalás azonban – újabban sajnos egyre többször – nem válthatja ki minden esetben a sztrájkot, hiszen a tárgyalások során a munkaadó általában nem tekinti partnernek a szakszervezetet. A mostani súlyos helyzetben egész odáig fajult a helyzet, hogy a kormány tárgyalni sem hajlandó.
    
Az MKDSZ reklámfilmje ezért félrevezető, rossz színben tünteti fel a szakszervezeteket és a sztrájk eszközét. A LIGA Szakszervezetek követeli, hogy az MKDSZ hagyjon fel a reklámfilm vetíttetésével.

 LIGA Szakszervezetek
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!