Forrás: MNO
Nyolc féltve őrzött dossziéja volt a Hajdú-Bét-üggyel kapcsolatban, három helyen leadva, közjegyzőnek – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Karsai József. A volt szocialista országgyűlési képviselő közölte, ezeket most sem meri elővenni, mert nem biztos abban, hogy „nem kapják el érte”.
Egy részét el is égette, mert azok tartalmát látva egy ügyvéd barátja ezt tanácsolta neki. Karsai úgy vélte, képtelenség, hogy Bajnai Gordon ne tudott volna arról, mire megy ki a Wallis játéka a Hajdú-Bét ügyében. Hozzátette: ha egy cégvezető nem tud róla, hogy az általa vezetett cég tulajdonában álló vállalat működése során ennyi ember megy csődbe, akkor az a baj, ha pedig tud róla, az is probléma.
Elmondta azt is, nem fogja nyilvánosságra hozni a dokumentumokat, mivel eddig is sok életveszélyes fenyegetést kapott, ugyanakkor most is számít hasonlóra.