Titokban tartják a rektorok fizetését

Forrás: MTI

Sem a rektorok, sem az oktatási miniszter nem hajlandó elárulni, mennyit keresnek az egyetemi vezetők – olvasható a mai Magyar Nemzetben. A rektorok „csillagászati fizetéséről” szóló hírek akkor kaptak szárnyra, amikor a gödöllői Szent István Egyetem oktató és kutatói Hiller Istvánhoz fordultak, szóvá téve az intézményben folyó „esztelen pazarlást”, valamint Solti László rektor 4,7 millió forintos havi fizetését, s tizennégymillió forintos féléves jutalmát.

A lap megkeresésére Dubéczi Zoltán, a Magyar Rektori Konferencia főtitkára arról számolt be, hogy a felsőoktatási intézmények vezetői közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben leszögezik, hogy a nagy sajtóérdeklődés ellenére sem hozzák nyilvánosságra a fizetéseiket. A lapnak megküldött állásfoglalás szerint a rektori juttatások nem minősülnek közérdekű adatnak, hanem személyes adatok. Az állásfoglalás szerzői a felsőoktatási törvényre hivatkozva azt állítják, ezek az adatok csak azoknak továbbíthatók, akik „a jogszerű igénybevételt” ellenőrzik.

A Magyar Nemzet érdeklődött az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál is, a tárca azonban azt közölte: álláspontjuk az, hogy nem nyilatkoznak a rektorok fizetéséről, mert szerintük ezen adatokat csak az intézmények adhatják ki. Hozzátették: csak azután hagyják jóvá a fizetéseket, ha ellenőrizték, hogy az intézmény betartja-e a törvényi előírásokat.

Arató Gergely oktatási államtitkár a lapnak azt is elmondta, hogy a minisztérium az idén nem adott pénzt a rektori fizetésemelésekre, és az éves bér 10 százalékában maximálta a prémiumot. Ennél jobban azonban nem szólhatnak bele a fizetésekbe.

Simon Attila alkotmányjogász  Magyar Nemzetnek elmondta: nem ismer olyan szabályt, amely felmentené a rektorokat az állami intézményekre vonatkozó adatszolgáltatás kötelezettsége alól, márpedig főszabály szerint a számukra közpénzből kifizetett juttatások összegét kérésre nyilvánosságra kell hozni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!