Forrás: index.hu
Több ismert cseh politikus és vezető köztisztviselő szerezte meg diplomáját kétes körülmények között, de Csehországban még nem volt példa arra, hogy egy ilyen ügy miatt bárki is távozott volna a közéletből - állapította meg a cseh sajtó a napokban Schmitt Pál plágiumügye kapcsán.
A magyar elnök lemondásának Csehországban nincsen párja. Több cseh politikus, annak ellenére, hogy kételyek merültek fel diplomamunkájának minőségét illetően, továbbra is politikailag aktív - jegyezte meg az iHned, a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap hírportálja. Azt írja, hogy a "hagyományos követelményeknek nem megfelelő munkák elsősorban a magánegyetemeken születnek", és miután néhány éve ez a probléma a közvélemény figyelmének homlokterébe került, több diplomamunka "rejtélyes módon" eltűnt az egyetemek és főiskolák archívumaiból. Példaként a lap Stanislav Gross volt szociáldemokrata miniszterelnök munkáját említi, amely a pilseni Nyugat-csehországi Egyetem jogi karának levéltárából tűnt el.
A teljes cikk itt olvasható.