Tíz évre szóló lakáspolitikát alkot a Fidesz

Forrás: MTI

Ha kormányra kerül, akkor tíz évre szóló lakáspolitikát dolgoz ki a Fidesz, és létrehoz egy olyan szervezetet, amely elég közel lesz a döntéshozókhoz ahhoz, hogy megfelelően képviselje az építőipartól a lakásépítésen át az ingatlanok bérbeadásig terjedő szférát – nyilatkozta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa az MTI-nek.
    
A jelenlegi helyzet szerint nagy valószínűséggel a Fidesz alakít kormány a tavaszi választások után – mondta Mádi László, jelezve: ebben az esetben az otthonteremtést érintő adórendszerhez év közben nem kívánnak hozzányúlni, de a 2011-re vonatkozó új szabályok kialakításakor már remény van arra, hogy adókedvezményt kapjanak az új lakások, akár a forgalmi- (áfa), akár pedig a személyi jövedelemadóban. Miután a magyarok a lakástulajdont a bérlet elé helyezik – a családok és egyszemélyes háztartások több mint 90 százaléka magántulajdonú lakásban él – a támogatást is erre kell alapozni. Nem lenne szerencsés ugyanis erőszakkal a bérlakás felé irányítani azt, aki a sajátjában lakna - hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus.
    
A Fidesz tehát egy tízéves lakáspolitikát dolgoz ki - jelentette ki Mádi László. Mint mondta: ez lesz a jövő év legfontosabb feladata ezen a téren. Szerinte két akut problémát is örököl az új kormány. Az egyik a devizahitelek ügye, amelyhez szorosan kapcsolódik a kilakoltatás veszélye. A másik az építőipar problémája: ez pedig a lánctartozás – sorolta.
    
A polgári kormány a lakásépítést együtt fogja kezelni az építőiparral és a teljes ingatlanszektorral, beleértve a bérbeadást is. Az otthonteremtést elősegítő, az építésügyet ellenőrző feladatra viszont egy ütőképes központi szervezetre van szükség, mely egyfelől szolgáltat, másfelől azonban hatóságként is működik – jelentette ki Mádi László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!