Tizenhat milliárd forintot kap fejlesztésekre idén Székesfehérvár

Forrás: MTI

Székesfehérvár kapja idén a legnagyobb támogatást a Modern városok program keretében: az egészségügyi, gazdasági és kulturális célú projektek megvalósítására időarányosan 16 milliárd forintot biztosít a kormány – jelentette be Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón.

Elmondta, tavaly a miniszterelnök fehérvári látogatásakor már körvonalazódtak a város számára fontos fejlesztések és a jó előkészítő munkának köszönhetően a programban érintett első 13 megyei jogú város közül Fehérvár kaphatja a legtöbb támogatást.

Közölte: a Fejér Megyei Egyetemi Oktató Kórházban hétmilliárd forintból a nemrégiben átadott diagnosztikai tömbhöz kapcsolódó, új belgyógyászati tömböt építenek.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte: a középiskolai oktatási, művészeti és sport campus kialakítására 7,5 milliárd, a Fehérvár Tüdeje – Zöld Fehérvár programra 1 milliárd, míg a multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok építésének előkészületeire félmilliárd forint támogatást fordítanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!