Forrás: MTI
Nagyon komoly munkát végeztek a református lelkipásztorok és hittanoktatók a kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatás bevezetésével: idén már 126 ezer fiatalt oktatnak hittanra, ami tízezerrel több diákot jelent, mint egy évvel korábban – mondta Ábrám Tibor főgondnok, a református zsinat oktatásügyi bizottságának tagja Budapesten.
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának ülésén Ábrám Tibor közölte: a református hittancsoportok száma immár 13 204, ami 2009-cel több az előző évinél.
Papp Kornél, a zsinati oktatásügyi irodájának vezetője kiemelte: április 28-án esedékes a 2014-2015-ös tanévre az általános iskolai beiratkozás az első osztályba, és ez a hittanra jelentkezés időpontja is. A beiratkozás után három nappal közölnie kell a Kliknek az illetékes egyházközséggel, hogy hány református hittanos lesz, ami most május 7-re lesz várható, ezután pedig kialakítják a csoportokat.
Hozzátette: a negyedikesek jelentkezését az ötödik évfolyamban induló hit- és erkölcstan oktatásra előrehozták áprilisra, júliusra pedig a zsinati oktatásügyi irodának valamennyi létszámot meg kell kapnia az egyházközségektől.
Megemlítette: tavaly kaotikus volt a hittankönyvek diákokhoz való érkezése, aminek a rendszer szabályozatlansága volt az oka. Rámutatott: a hit- és erkölcstan könyvek rendelési határideje nem április 30., mert ezeket a könyveket nem az állami fenntartó rendeli, hanem az MRE.
Mint mondta, két út áll az egyház előtt: az állami támogatást az MRE folyósítja az egyházközségeknek és ők rendelik meg a Kálvin Kiadótól, de az állami támogatás nem fedezi a tankönyvek és a feladatkönyvek költségeit, 21 millió forint hiányzik. A másik megoldás az, hogy központi lesz a hittankönyv rendelése és az egyházközségeknél tankönyvbázisok jönnek létre.