Forrás: MTI
Felkészülten várja a tavaszi országgyűlési választást a Fidesz-KDNP, és az önkéntesük is egyre több, mióta kiderült, hogy „összeállt a Gyurcsány-koalíció” – mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte, már 27 ezren jelentkeztek a Fidesz által életre hívott Magyar Csapat nevű szerveződésbe, hogy részt vegyenek a kormánypártok választási felkészülésében. A jelentkezések üteme pedig felgyorsult, mióta mindenkinek világossá vált, hogy „a baloldal igazi főnöke Gyurcsány Ferenc” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy nagy szükség van a rezsicsökkentés melletti kiállásra is, mert „az új Gyurcsány-koalíció” azt eltörölné. Kocsis Máté szólt arról is, hogy a következő egy hónap több mint száz „rezsifóruma” mellett a Fidesz-KDNP mintegy háromszáz nagyobb rendezvényre készül a kampányidőszakban.