Forrás: MTI
Egész Magyarország területére kiterjesztené a kormány azt a fővárosban évek óta sikeresen működő mintaprogramot, amelyben hajléktalanokat foglalkoztatnak – írta a Magyar Nemzet.
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint eddig 16 megyében, a fővárossal együtt 35 településen összesen 43 közfoglalkoztató jelezte, hogy részt venne a programban - olvasható a napilapban.
A program kiszélesítésével az eddigi néhány száz helyett több mint másfél ezer fedél nélkül élő ember juthat munkához – írták.