Forrás: MTI
Több hatóság nagyszabású közös ellenőrzést tart Budapesten, a Kőbányai úti Ganz-telepen – jelentette be Németh Gabriella, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának kommunikációs főreferense az MTI megkeresésére.
A területen, amely – mint írta – „a távol-keleti eredetű könnyűipari áruk hazai központi elosztójának számít”, eddig is folyamatosan tartottak akciókat. A mostani nagyszabású ellenőrzési sorozatot azért tartották szükségesnek, mert már szállítják a karácsonyhoz kapcsolódó árukat a kiskereskedőknek – fejtette ki Németh Gabriella, hozzátéve: céljuk a jogsértések felszámolása.
Az akcióban a NAV mellett a rendőrség, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága, a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége, valamint munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerve vesz részt. A NAV az igazolatlan eredetű, az adózatlan, valamint a hamisított áruk forgalomba hozatalának megakadályozását, továbbá a feketefoglalkoztatás kiszűrését célozta meg.
Az ellenőrzéssorozat időtartamát a tapasztalok alapján határozzák meg, eredményeiről pedig később tájékoztatják a közvéleményt – írta a NAV kommunikációs főreferense.