Forrás: MTI
Több mint 23 milliárd forint fejlesztési forrás felhasználására készül beruházási terv a nyíregyházi önkormányzat számára, az elképzelések szerint a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen új közlekedési csomópontot alakítanának ki, fejlesztenék az üzleti infrastruktúrát és az idegenforgalmi szolgáltatásokat is.
Nyíregyháza a 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakban 23,204 milliárdos fejlesztési forrást használhat fel, és arról a 120 ezres lakosú nagyváros helyhatósága saját hatáskörében dönthet. A település emellett részesülhet a megyei önkormányzat 48,488 milliárdos beruházási keretéből is, a területén megvalósuló térségi gazdasági projektek révén.
A készülő tervekben öt kulcsprojektet határoztak meg. Az elképzelések szerint intermodális csomópontot és Science Parkot, technológiai transzferközpontot létesítenek Nyíregyházán, továbbá fejlesztik az üzleti infrastruktúrát, új ipari terület kialakításával. A tervekben a nemzeti gyógyhellyé nyilvánított, a városhoz tartozó Sóstógyógyfürdő turisztikai vonzerejének erősítése, egy gyógyszálloda építése és az idegenforgalmi szolgáltatások általános fejlesztése is szerepel.
Az egyéb projektek között is vannak munkahelyteremtő beruházások, így a helyi repülőtér további korszerűsítése, a volt Báthori István-laktanya területén egy businesspark kialakítása, valamint a védett Oláh-réti tavak rekultivációja és környékének turisztikai hasznosítása. A meglévő ipari területeken pedig kiegészítő fejlesztéseket szeretnének megvalósítani.
Folytatni akarják a szociális célú városrész-rehabilitációs fejlesztéseket, a közintézmények és lakóépületek energiafelhasználásának racionalizálását szolgáló átépítéseket is. Tervezik a zöldterületek és a gépjárműparkolók bővítését, a belterületi utak és a kerékpáros közlekedés további fejlesztését.
Az egészségügyi és a szociális ellátás infrastruktúrája ugyancsak bővülne, illetve szó van a belvíz- és csapadékvíz-elvezetés jelentős javításáról.
Fejlesztenék a bölcsődéket, az óvodákat, a középiskolákat és a főiskolákat, felújítanák az iskolai kollégiumokat, továbbá a régi mezőgazdasági főiskola most üresen álló épületeit is hasznosítani szeretnék.