Forrás: MTI
Az idén több mint 290 millió forint állami támogatást kapnak a Biztos Kezdet Gyerekházak, amelyek 700-800 gyermeknek és azok szüleinek jelentenek segítséget – jelentette be Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Hangsúlyozta: fontosnak és mindenképpen folytatásra méltónak tartják a kezdeményezést, s miután tavaly részben tudták megtenni, az idén már teljesen állami forrásból finanszíroznak 43 gyerekházat. Ebben az évben több mint 290 millió forintot fordítanak a támogatásra és minden igénylő részesül a forrásból.
Kovács Zoltán arra is kitért, hogy Budapesten kettő Biztos Kezdet Gyerekház működik, a többi pedig az ország legkülönbözőbb pontjain. Tavaly 500 gyermeket és azok szüleit érték el a kezdeményezéssel, az idén 7-800 érintettre számítanak - tette hozzá.
Langerné Victor Katalin, a tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára arról beszélt: a gyerekházak sokkal többet teljesítettek, mint amennyit vállaltak, s ez az egyetlen olyan terület, amelyen a fenntartók előleget is kaphattak. A tavaly támogatottak az idén a beadás után három nappal már kéthavi összeget megkaptak, egyetlen napra sem hagyták őket bizonytalanságban.
Sántha Péterné (Fidesz-KDNP), az eseménynek otthont adó Józsefváros alpolgármestere köszönetét fejezte ki a kezdeményezésért és kiemelte: a Magdolna-negyedben - ahol a legtöbb hátrányos helyzetű család él - óriási szükség van a gyerekházra. Az érintetteknek nagy segítség, hogy jó környezetben nevelhetik a gyerekeket, és mindent megkapnak ahhoz, hogy azok később a társadalom hasznos tagjává váljanak – jegyezte meg.