Több mint egymilliárd forinttal járulunk hozzá a szír válságkezeléshez

Forrás: MTI

Több mint egymilliárd forinttal járul hozzá az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) és az Európai Unió szír válság kezelésével kapcsolatos költségeihez Magyarország. Az erről szóló határozatok a Magyar Közlöny keddi számában jelentek meg.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett kormányhatározat szerint Magyarországot az Európai Unió Szíriai Válságra Reagáló Regionális Vagyonkezelői Alapjában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli. Az alaphoz történő csatlakozáshoz 945 millió forintot, az ahhoz kapcsolódó adminisztratív költségekre további 5 millió forintot, azaz összesen 950 millió forintot kell biztosítani november végéig. Emellett egy másik - Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett - kormányhatározat szerint Magyarország az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) javára - a szíriai menekültek ellátása érdekében - 95 millió forint összegű egyszeri rendkívüli hozzájárulást fizet.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!