Több mint egymillió család részesül a családi adókedvezményben

Forrás: MTI

Több mint egymillió család részesül jelenleg a családi adókedvezményben, ez a magyar családok 95 százalékát jelenti – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. Felidézte: 2010-ben lényegében nem létezett a családi adókedvezmény, hiszen csak a három vagy annál több gyereket nevelő családoknak járt valamilyen formában. Hozzátette, akkor mindössze 12,6 milliárd forintot fordított erre a kormány.

Az államtitkár kiemelte, azóta jelentős előrelépések történtek, ugyanis az egy- és kétgyermekes családokra is kiterjesztették a támogatást. 2015-ben pedig már 240 milliárd forintot szán erre a kormány, ez húszszoros növekedést jelent öt év alatt.

Tájékoztatása szerint idén egy család átlagosan több mint 240 ezer forintot takarít meg, köszönhetően az adókedvezménynek.  Novák Katalin emlékeztetett nyári bejelentésére is, amely szerint 2019-ig évente ötezer forinttal emelik a kétgyermekes családok adókedvezményét, amelynek eredményeképp a jelenlegi húszezer forint helyett havonta 40 ezer forint marad majd a családoknál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!