Forrás: MTI
Pénteken, halottak napján is több százezren keresték fel a budapesti temetőket, hogy megemlékezzenek elhunyt hozzátartozóikról, szeretteikről.
A sírkertek este 8 óráig tartanak nyitva, addigra a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. becslése szerint a látogatók száma elérheti a 300 ezret – tájékoztatta Tóth Gábor, a társaság szolgáltatási igazgatója az MTI-t.
A legforgalmasabb az Új Köztemető és a Farkasréti temető, de sehol sem számoltak be közlekedési dugóról, sokan választották a tömegközlekedést – tette hozzá.
Tóth Gábor elmondta azt is, hogy rendkívüli esemény nem történt a nap folyamán, mindössze egy viráglopást jelentettek.
Időjárástól függően nagyságrendileg egymillió megemlékezővel számolnak a fővárosi temetőkben az ünnepek alatt. Vasárnapig a fővárosi temetők reggel 7 órától este 8-ig látogathatók. Autóval e napokon csak az Új köztemetőbe és a Fiumei úti sírkertbe lehet bemenni, ezekben mikrobuszok segítik az idősek, rászorulók közlekedését.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több rendkívüli járatot indított, számos járatát sűrítette, megváltozott a MÁV és a Volán menetrendje is. A hosszú hétvégére fokozott rendőrségi ellenőrzéseket rendeltek el, több rendőr van a temetők környékén.
A mindenszentek ünnepét követő halottak napja, november 2-a fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.