Több mint háromszoros fölényben a Fidesz

Forrás: Nézőpont intézet, mno.hu

Közel harminc százalékkal vezet a Fidesz az MSZP előtt a választásokat megelőzően bő egy hónappal – derül a Nézőpont Intézet által a Heti Válasz megrendelésére készült felméréséből. Az új országgyűlésbe egyelőre se az MDF se az LMP nem jutna be, bár az utóbbinak erre több esélye van – teszik hozzá.

A március 5-7. között készült kutatás alapján az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága 40 százalék, az MSZP-é 11 százalék, a Jobbiké 8 százalék. Az aktív szavazók körében (azaz akik két szűrőkérdés alapján is biztosra ígérik a részvételüket a következő választáson) szintén nincs változás az erősorrendben. A Fidesz 49, az MSZP 12, a Jobbik 9 százalékot szerezne. Az aktív szavazók negyede (26 százaléka) ugyanakkor nem tudja, vagy nem mondja meg, kire szavazna.

Az MDF-fel és az LMP-vel az összes megkérdezettnek csupán 2 százaléka szimpatizál. Az aktív szavazók körében sem állnak jobban: a részvételüket biztosra ígérő szavazóknak is csak 2, illetve 1 százaléka szavazna rájuk. Az MDF szempontjából igazán lesújtó tény azonban az, hogy az párt már a potenciális szavazók körében sem éri el a bejutási küszöböt. Az LMP potenciálisan akár 9 százalékot is elérhetne a még el nem kötelezett szavazók egyéb politikai kérdésekre adott válaszai alapján. Azonban a párt karakternélkülisége és politikusainak ismeretlensége miatt egyelőre nem képes kitörni a bejutási küszöb alatt tanyázó kispárt státuszából.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!