Törvényellenes a kórházátalakítás

Forrás: nol.hu

Kártérítést, a regionális egészségügyi tanács által megállapított 161-es ágyszám visszaállítását, illetve az egészségügyi ellátási körzetek határainak megváltoztatását fogja kérni a hódmezővásárhelyi önkormányzat, miután a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében megsemmisítette Molnár Lajos egészségügyi miniszter 2007-es határozatát. A miniszteri határozat értelmében ugyanis az Erzsébet kórház korábbi 315 aktív ágyát 116-ra csökkentették.

A Legfelsőbb Bíróság ítéletének szóbeli indoklásában kifejtették: az egészségügyi miniszter alkotmányellenes jogszabályra alapította két évvel ezelőtti döntését, amely azonban önmagában is törvénysértő volt, mivel nem vette figyelembe a korábban elkészült hatástanulmányokat.

Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzat jövő heti ülésén kezdeményezi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződés felülvizsgálatát – hiszen ha az egészségügyi miniszteri határozat törvénytelen, akkor nem lehet törvényes az arra épülő finanszírozás sem. Lázár János becslése szerint mintegy 1,2 milliárd forint kártérítést fognak követelni. A csökkentett finanszírozásról szóló szerződést korábban jogfenntartó záradékkal fogadták el, erre és a Legfelsőbb Bíróság ítéletére hivatkozva a polgármester szerint jó esélyeik vannak a kártérítés megszerzésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!