Törvényt sértett az egészségügyi tárca

Forrás: MTI

Jogszabálysértő volt az egészségügy tárcának az a 2007 elején hozott határozata, amely megszüntette a Szent Ferenc Kórház aktív (azaz gyógyító) fekvőbeteg-ellátási kapacitását. Ezért az intézmény kezdeményezi, hogy kapja vissza 80 aktív ágyas tüdőgyógyászati és 40 aktív ágyas reumatológiai részlegét – jelentette ki Kása Miklós a  kórház igazgatója.

A kórházigazgató elmondta: azon már nem lehet változtatni, hogy a korábban 420 ágyas intézmény „visszakaphassa valamennyi ágyát”, ám a jelenleg 282 ágyas rehabilitációs kórház struktúrája megváltozhat, ismét lehetnek aktív ágyai.

Orvosaik nem távoztak el az egészségügyi kormányzat jogszerűtlen döntése után, a tárgyi feltételek is rendelkezésre állnak, így szakmailag készen állnak arra, hogy újból megkezdjék a gyógyítást a tüdőgyógyászati és a reumatológiai osztályon – mondta az igazgató.

Kása Miklós emlékeztetett arra, hogy ezekben a hetekben tart az egészségügyi szolgáltatók kapacitásának éves felülvizsgálata, amelyhez kapacitásmódosítási kérelmet lehet benyújtani, és amelyet az Észak-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács (ÉMRET) véleményezése után továbbíthat a döntési jogkörrel rendelkező illetékes ÁNTSZ-nek. A mostani ítélet után a Szent Ferenc kórház fekvőbeteg-kapacitását mindenféleképpen rendezni kell – szögezte le.

Ódor Ferenc a kórházat fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a sajtótájékoztatón bejelentette: a megyei képviselők n úgy határoztak, hogy az ÉMRET-nél elindítják az ehhez szükséges eljárást. Az önkormányzat és a kórház a bírósági ítélettel elégtételt kapott , bebizonyosodott, hogy átgondolatlan, hibás döntést hozott az akkori egészségügyi miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!