Törvénytelen volt az ágyszám csökkentés

Forrás: mno.hu

A Legfelsőbb Bíróság (LB) jogerősen hatályon kívül helyezte Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter azon határozatát, amely a Békés Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi intézmények ágyszámcsökkentéséről rendelkezett – közölte a megyei önkormányzat fideszes elnöke mai békéscsabai sajtótájékoztatóján.

Domokos László elmondta: a szakellátási normatívák egészségügyi szolgáltatók közötti felosztásáról szóló, 2007 márciusában született döntés azt jelentette Békésben, hogy például a Pándy Kálmán megyei kórház kapacitása 230 ággyal, vagyis az aktív ágyak 22 százalékával csökkent. Az LB döntésével azt hangsúlyozta: a Békés Megyei Önkormányzat mint felperes által sérelmezett határozatokból nem állapítható meg, hogy az egészségügyi miniszter tiszteletben tartotta a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog elvét. A bíróság ezért hatályon kívül helyezte a miniszter döntését, és új eljárásra kötelezte az alperest. A megyei önkormányzati elnök közlése szerint a miniszteri határozat következtében a megyei intézményeknél közel 1,9 milliárd forint bevételkiesés jelentkezett az elmúlt 22 hónapban.

A szintén a megyéhez tartozó tüdőkórház a csökkentések miatt további 100 millió forint veszteséget halmozott fel. A kényszerű átszervezések és a 230 fős létszámleépítések pedig összességében újabb 500 millió forintos költséget jelentettek a fenntartónál, amelynek csak az ötödét kapták meg állami támogatásként. Domokos László elmondta, hogy az így kialakult mintegy 2,5 milliárd forintos veszteségről, illetve az új jogi helyzet előállása miatt a napokban személyes találkozót kezdeményez a jelenlegi egészségügyi miniszterrel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!