Tolvajok ideje: filmet forgattak a miniszterelnökről

Forrás: mno.hu, Helyi Téma

Tolvajok ideje címmel forgatott dokumentumfilmet Bajnai Gordonról Pesty László. A 37 perces alkotás sajtókampánya még nem kezdődött el, de a rendező elmondása szerint máris nagy az érdeklődés a film iránt. Pesty szeretné, ha a választásokig minél többen láthatnák.

A dokumentumfilmes a Helyi Téma című újságnak adott interjújában elmondta, bemutatás előtt álló filmje Bajnai Gordonról, a Hajdú-Bét Rt.-ről, a Wallis Rt.-ről és az áldozatokról szól, akiket a hírekben többnyire csak károsultaknak neveznek, pedig többen belehaltak az ügybe.

„Szeretném, ha a nézőkben felébredne az a vágy, hogy ideje igazságot szolgáltatni. És ha rájönnének, hogy amikor a miniszterelnökről beszélünk, nem egy naiv, kedves, pislogó emberről van szó, aki mindent megtesz a maga módján Magyarország boldogulásáért, csak hát szegényke balfácán. Nem, ő emberek haláláért felel” – szögezte le az interjúban Pesty László.

A dokumentumfilmes tájékoztatása szerint már sok meghívást kaptak az egész országból, pedig még sajtóvetítés sem volt. Szeretné úgy időzíteni a bemutatót, hogy a választásokra már minél többen láthassák a filmet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!