Tolvajok kiáltanak rendőrért

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: OS, mno.hu </p>

Lebukott. az MSZP és az SZDSZ, több milliárdot fizettek ki a fővárosban és állami cégeknél is horribilis összegű végkielégítésekre – jelentette ki Szijjártó Péter, a  Fidesz elnöki stábjának vezetője az MSZP elnökének azon közleményére reagálva, amelyben Lendvai Ildikó arról győzködi az embereket, hogy az MSZP helyesnek tartja, hogy a miniszterelnök is ringbe szállt a tisztességes emberek oldalán, és a kormány megálljt parancsol a közpénzek szórásának, az arcpirítóan magas kifizetéseknek, az állami-önkormányzati tulajdonban lévő vállalatoknál és az önkormányzati szférában is.

Az MSZP elnöke szerint elég volt abból, hogy miközben a világválság idején a kis jövedelműeknek takarékoskodniuk kell, mások két marokkal nyúljanak a közpénzekbe. Elég a kettős mércéből, elég abból, hogy egy egész országot baleknak nézzenek – véli Lendvai. A szocialista politikus úgy gondolja: ha egyes önkormányzatok és vállalatok maguktól nem lépnek, akkor a kormánynak és a parlamentnek kell az eddiginél erősebb eszközökkel lépéskényszerbe hozni őket. Ezért támogatta az MSZP már Bárándy Gergely és Hagyó Miklós törvénykezdeményezését is a vezetői végkielégítések korlátozásáról, és ezért sürgette és támogatja most a külön költségvetési támogatás megtiltását a pazarló vállalatok és önkormányzatok számára – áll a közleményben.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: mióta kitudódtak a botrányos kifizetések a szocialisták úgy tesznek, mintha éppen ők harcolnának a – saját maguk által kifizetett – végkielégítések ellen. „Ennyire azért nem kellene hülyének nézni az embereket!” – jegyezte meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!