Forrás: MTI
Nem fordulhat elő, hogy valaki igazolás nélkül, mások nevében adhasson le szavazatot a választáson – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-nek, cáfolva azt, hogy választási csalást lehetővé tévő technikai megoldások lennének a külhonban élő kettős állampolgárok szavazásával kapcsolatban.
Az Együtt-PM közleményt adott ki, melyben azt írja: választási csalást lehetővé tevő technikai megoldásokra utalt egy tévéinterjúban Pálffy Ilona.
Pálffy Ilona a képtelen kijelentésekre reagálva hangsúlyozta, hogy mindenütt a világon szavaznak levélben. A választási eljárási törvény tartalmazza ennek szabályait.
Ez úgy történik, hogy a szavazólapot beteszik egy teljesen üres borítékba, amire nincsen ráírva semmi. Ezt a lezárt borítékot pedig belerakják egy másik borítékba, amelyben benne van az, hogy ki az, aki szavazott.
Ezt a levélcsomagot kell feladni a Nemzeti Választási Iroda címére. Azt, hogy abban mi van, hogy ki kire vagy melyik pártra szavazott, senki nem láthatja. Hangsúlyozta, ennél a feldolgozásnál minden pártnak a megfigyelője ott lehet.
A lezárt, azaz a szavazatokat tartalmazó belső borítékokat „egy nagy kupacba” összegyűjtik, és majd csak a választás estéjén, a szavazás befejezése után nyitja ki azokat a választási bizottság.