Forrás: mno.hu
A megkeresett szervezetek döntő többsége együttműködött a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal (Kehi) abban a vizsgálatban, amely a Norvég Civil Támogatási Alap ellenőrzésére indult – értesült a Magyar Nemzet.
A Kehi által bekért dokumentumok, pályázati anyagok megküldésének határideje múlt pénteken járt le, és a Magyar Nemzet úgy tudja, a közel hatvan érintett szervezet közül eddig mindössze nyolc jelezte, hogy nem kíván együttműködni a hivatallal, ugyanakkor a Kehi által kért adatok egy részét – igaz, nem teljeskörűen – ezek is nyilvánosságra hozták.
Az egyik fő titkolózó a norvég civil pénzeket odaítélő konzorcium vezetője, az Ökotárs Alapítvány, amely a Magyar Nemzet információi szerint a bekért iratok többségét (így például a pályázati dokumentációkat és az egyes pályázatokat elbírálók nevét) nem adta át a Kehinek. Az adatszolgáltatási kötelezettség megszegése miatt a Kehi hamarosan kezdeményezheti az adóhatóságnál az Ökotárs adószámának felfüggesztését, és eljárási bírsággal is sújthatják az alapítvány vezetőjét.