Tovább csökkent a munkanélküliség – a magyar adat a 4. legjobb az EU-ban

Töretlenül folytatódnak az évekkel ezelőtt elindult kedvező foglalkoztatási folyamatok: tovább csökkent a munkanélküliek száma, és egyre többen dolgoznak – mondta Puskás Imre, aki a Fidesz szóvivőjeként szerdán tartotta első sajtótájékoztatóját, amelyen reagált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira.

 

kdnp.hu – MTI

Puskás Imrét – aki korábban országgyűlési képviselő, majd a Miniszterelnökségen helyettes államtitkár volt – szóvivőként Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója mutatta be a tájékoztató elején, jelezve, vele bővül a nagyobbik kormánypárt rendszeres megszólalóinak köre.

A KSH szerint a május elejétől július végéig tartó három hónapos időszakban 4 millió 434 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban; a munkanélküliek átlagos létszáma pedig az egy évvel korábbihoz képest 35 ezerrel 193 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,2 százalékra csökkent.

Ezzel a munkanélküliségi adattal Magyarország a negyedik legjobb teljesítményt mutatja az Európai Unióban – hívta fel a figyelmet a kormánypárt szóvivője, aki szerint a legújabb statisztikai számok is jól jelzik, hogy a magyar gazdaság beindult, a teljesítménye folyamatosan növekszik, a munkaerőpiac bővül.

Puskás Imre arról is beszélt, hogy 2010 májusára Magyarország a csőd szélén táncolt, eladósodott. A szocialista kormányok számos megszorítást hajtottak végre, amelyeket a nemzetközi hitelező szervezetek kértek számon rajtuk, megsanyargatták a magyar embereket, elvették például a közszférában dolgozók 13. havi illetményét és a nyugdíjasok 13. havi nyugdíját - mondta.

A polgári kormány azonban egy gazdasági, költségvetési, pénzügyi fordulatot hajtott végre: bevonta a közteherviselésbe a multinacionális cégeket és a bankokat, emellett mára már 15 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 9 százalékra a társasági adó mértéke. A családoknál pedig az adókedvezményekkel és támogatásokkal 2010-et követően 3600 milliárd forint maradt – fejtette ki a politikus, azt is kiemelve, hogy 2013 óta folyamatosan bővül a gazdaság, és 2010 után minden évben sikerült teljesíteni a 3 százalékos költségvetési hiánycélt.

A Fidesz szóvivője az elmúlt hétéves gazdasági teljesítmény legfontosabb eredményének azt nevezte, hogy a magyar emberek jobban élnek, több pénzből gazdálkodhatnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!