Tovább emelkedik a kétgyerekesek családi adókedvezménye

Az idei évhez hasonlóan jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyereket nevelők családi adókedvezménye – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu



Novák Katalin a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a kormány 2015-ben döntött arról, hogy 2019-ig a duplájára emelik a két gyereket nevelők családi adókedvezményét, vagyis a korábbi húszezer forintról negyvenezer forintra. A 2017-es emelésnek köszönhetően jövőre havonta 30 ezer forintot tud megtakarítani a mintegy 350 ezer kétgyerekes család – közölte az államtitkár.

Az egy, illetve három vagy több gyereket nevelők esetében nem változik az összeg, ők továbbra is tízezer, illetve gyerekenként 33 ezer forint kedvezményt tudnak érvényesíteni – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, a családtámogatási rendszer gerince a – 2011-ben bevezetett és azóta folyamatosan bővített – családi típusú adózás, amelynek lehetőségével évente körülbelül egymillió család él.

Novák Katalin kiemelte, Magyarország majdnem kétszer annyit költ családtámogatásra mint az OECD átlag. Utóbbi a GDP 2,55 százalékát jelenti, Magyarország ezzel szemben 2017-ben a költségvetés 4,7 százalékát, 1741 milliárd forintot fordít családtámogatásra. Ez 14 százalékkal, 216 milliárd forinttal magasabb, mint a 2016-os összeg.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a januárban esedékes alanyi jogon járó családtámogatások – családi pótlék, gyermekgondozási segély és gyermeknevelési támogatás – kifizetését előrébb hozták, így a családok még karácsony előtt megkapják ezt az összeget. Ezzel a döntéssel a családok anyagi mozgásterét szeretnék növelni az ünnepek előtt – tette hozzá.

A posta hétfőn kezdi meg a családtámogatások kifizetését azoknak, akik a lakcímükre kérték a folyósítást, akik pedig folyószámlára, bankszámlára kapják, azoknak december 21-23 között utalják el – tette hozzá. Az államtitkár azt hangoztatta, a kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen, és a családok is érezzék, hogy Magyarország erősödik.

Nemcsak egyre többen dolgoznak az országban, hanem egyre többet tudnak a családok a fizetésükből félretenni és a gyereknevelésre fordítani. Az elmúlt években folyamatosan csökkentette a kormány az adókat, és ezt tovább folytatja majd – jelentette ki Novák Katalin.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!