Továbbra is cél a földbérleti szerződések felülvizsgálata

Forrás: MTI

Továbbra is cél, hogy az új földtulajdonosoknak lehetővé tegyék a korábbi földbérleti szerződések felülvizsgálatát, például a bérleti díjat illetően – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatóján.

A parlament kedden elfogadta a földforgalmi törvény módosításának egyszerű többséget igénylő részét – amely alapján felülvizsgálhatják a haszonbérbe adott földek bérleti díját –, elutasította azonban a sarkalatos passzusokat, amelyek azt tették volna lehetővé, hogy korábbi haszonbérleti szerződések is felülvizsgálhatók legyenek.

Lázár János azt mondta: a kormány nem tesz le erről a célkitűzésről, és meg akarja nyitni a korábbi földbérleti szerződések felülvizsgálatának lehetőségét, erre hamarosan új javaslata is lesz. Az állami földek jelenleg is zajló értékesítéséről szólva a miniszter elmondta: rendezett formában zajlanak az árverések, a gazdák már mintegy 60 milliárd forintnyi hitelígérvényt kértek a Magyar Fejlesztési Banktól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!