Forrás: MTI
Január 1-jétől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére - közölte az egészségügyért felelős államtitkár Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Zombor Gábor célként azt jelölte meg, hogy az európai sztenderdeknek megfelelő várólistaidők legyenek Magyarországon.
Az államtitkár és Kurucz Éva kormányszóvivő is azt mondta, hogy a többletforrással ez elérhető, mert a kisebb beavatkozásoknál így két-három hónap, a nagy műtéteknél – például csípő- és térdprotézis–vagy nagyobb gerincműtéteknél - pedig legfeljebb fél év lesz a várakozási idő.
Zombor Gábor szerint az intézkedés hatása 2015 második felében már érzékelhető lehet.
Az egészségügyért felelős államtitkár a várólista-csökkentés mellett arról is beszámolt, hogy az úgynevezett kasszamaradványból, 10,5 milliárd forintból az intézmények többi közt hitelállományuk csökkentésére és a korábban gazdasági társaságként működő, de már állami tulajdonú kórházakban dolgozók elmaradt jubileumi jutalmának kifizetésére is kapnak pénzt. Utóbbira 534 millió forintot költhetnek.