kdnp.hu
Forrás: MTI
A Gyurcsány-Bajnai-korszakkal ellentétben 2014. január elsejével nem nőnek, hanem ismét csökkennek az adók és a rezsi is, valamint nőnek a bérek és a nyugdíjak is – hangsúlyozta Zsigó Róbert sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szóvivője azt mondta, az előző, baloldali kormányok alatt január elsején rendre nőtt a gáz, az áram, valamint a távhő ára. A kormánypárti politikus szerint a baloldali kormányok a családokon és a munkavállalókon hajtották be saját alkalmatlanságuk árát.
Ezzel szemben a kormányváltás óta már a negyedik alkalommal csökken az adó, illetve a rezsi január elejével, illetve nőnek a bérek és a nyugdíjak - tette hozzá Zsigó Róbert. Hangsúlyozta: mindezt a kormány úgy érte el, hogy nem vett fel hitelt, sőt az előző kormányok által felvett IMF-hitelt is visszafizette. Szavai szerint a kormány pénzügyileg stabilizálta az országot, és tartós növekedési pályára állította a gazdaságot.
Mint mondta: a bukott baloldal ezt veszélyezteti, hiszen az ellenzéki pártok abban egyetértenek, hogy adó- és rezsiemelést szeretnének.