Forrás: MTI
A munkanélküliek száma 370 ezer volt az első negyedévben, 139 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A 15-74 éves korosztályban számított 8,3 százalékos munkanélküliségi ráta 3,3 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi első negyedévinél – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A legjobb munkavállalási korosztályban, a 25-54 évesek között 7,5 százalékos volt a munkanélküliek aránya, 3,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Folytatódott a foglalkoztatottság növekedése
Az idei első negyedévben 4 millió 78 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 261 ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
2014. január-márciusban a foglalkoztatottak 4 millió 78 ezer fős létszáma 6,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. A foglalkoztatottak közül 4 millió 50 ezren voltak 15-64 évesek, az őket jellemző foglalkoztatási arány 60,9 százalék volt, 4,3 százalékponttal magasabb, mint 2013 első negyedévében.