Továbbra is kapni fogja Hunvald a fizetését

Forrás: MTI

Továbbra is jár az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesternek az alapilletménye az önkormányzattól; a VII. kerületi képviselő-testület ugyanis 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg. Az indítvány ellen szavazók elsősorban a jogszabályi háttér hiányosságával indokolták döntésüket. Vattamány Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: ez az egész egy komédia. A képviselő korábban azt közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György számára február 10. óta, amióta nem jár be a munkahelyére az önkormányzat havi 742.560 forint juttatást adott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!