Forrás: MNO
Az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak megerősítik a magyar kormány álláspontját, amely szerint továbbra sem ismertek Magyarország és az IMF/EU közötti hitelkonstrukció-igénylési tárgyalások indulásának pontos előfeltételei – közölte Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodája az MTI-vel.
A közlemény szerint a magyar kormány eddig írott formában nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottságtól a formális tárgyalások megkezdésének pontos előfeltételeiről. „Az eddigi informális egyeztetések során az EB által előfeltételként megfogalmazott, vitatott kérdések továbbra sem gazdasági, hanem kizárólag politikai jellegűek, amelyek sem a gazdasági kormányzással, sem hazánk gazdaságpolitikájával nem állnak összefüggésben, és nem kapcsolódnak egy pénzügyi csomagról szóló tárgyalások tematikájához” – rögzítik. Martonyi János korábban azt mondta, a kormány nem ismeri pontosan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kötendő hitelmegállapodás előfeltételeit, „ellentétben azzal, amit nagyon sokan mondanak itthon, külföldön egyaránt”.
A Magyarországgal szemben indított három uniós kötelezettségszegési eljárásból kettő nem előfeltétele a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalások megkezdésének – mondta szerdán a Dow Jones hírügynökségnek Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
A bizottság szerdán ismertetett álláspontja szerint a szervezet nem állítja össze pontonként felsorolva azokat az elemeket, amelyeket szükségesnek lát a hivatalos tárgyalások megkezdéséhez. A nyilatkozatban megfogalmazott „megfelelő jogi környezet kialakítása” elvárás nehezen értelmezhető túl általános jellege miatt, illetve a konkrét szempontrendszer és elvárt intézkedések hiányában – áll Fellegi Tamás sajtóirodájának közleményében.
Olivier Bailly, az EU-bizottság szóvivője szerdai tájékoztatóján azt mondta: ahhoz, hogy Magyarországgal megkezdődhessenek a pénzügyi megállapodást célzó tárgyalások, az ország iránti befektetői bizalomra van szükség, ami a testület szerint egyelőre nincs meg.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján a bizottsági szóvivő leszögezte, hogy a Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalásokkal kapcsolatban a bizottság álláspontja nem változott az elmúlt hetekben, és jól ismert valamennyi érintett fél számára. A kulcsüzenet az, hogy a magyar hatóságokat arra kérik: tegyenek meg mindent annak biztosítása érdekében, hogy a befektetők biztos jogi környezetben tevékenykedhessenek – ismételte meg.