Tudtunk és belegyezésünk nélkül mindannyian befizettünk a krízisalapba

Forrás: mr1-kossuth.hu

A Magyar Energia Hivatal még tavasszal állapította meg, hogy egy speciális tavalyi árképlet miatt több mint ötmilliárdos többletárbevételhez jutottak az áramszolgáltatók. Az energiahivatal akkori döntése szerint, az ötmilliárdos többlet nagyobbik részét, tehát hatvan százalékát minden fogyasztó számláján azonos összegben kellett volna  jóváírni szeptember végéig. Ezt a döntést azonban a parlament módosította, így a szolgáltatók jóváírás helyett több mint hárommilliárd forintot fizettek be a kormány krízisalapjába.

A túlszámlázásból fennmaradó negyven százalékot azok a családoknak kapják meg, amelyeknél kikapcsolták a villanyt. Szeptember végéig körülbelül százezer család adósságát csökkentik, így ismét lesz náluk áram – tudta meg a Magyar Rádió Boross Norberttől, az Elmű szóvivőjétől.

Egyszeri számlajóváírás formájában kapják meg a rászorulók a pénzt, azaz a szolgáltatást nem kell náluk kikapcsolni, illetve ahol már megtörtént, ott újraindulhat az energiavételezés. Készpénzt tehát senki nem kap, mert ebben az esetben adót is kellene utána fizetni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!