Tüntetnek az APEH-esek

Forrás: MTI

Tiltakozó demonstrációt tartanak az adóhatóságnál és a vámigazgatásban dolgozók ma délelőtt Budapesten, a Pénzügyminisztérium előtt. A demonstrációval arra akarják felhívni a figyelmet, hogy APEH-nál és a VPOP-nál dolgozók keresete tavaly átlagosan 25-35 százalékkal csökkent, ami jóval meghaladja a közigazgatásban bekövetkezett 8-10 százalékos csökkenést. Ennek oka az, hogy az adórevizorok és pénzügyőrök 2009-ben nemcsak 13. havi bérüket veszítették el, hanem mozgóbérüknek is csak egy részét kapták meg.

A teljes, 4,5 havi jutalomhoz akkor juthattak volna hozzá, ha túlteljesítik a költségvetés bevételi előirányzatait, erre azonban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT) szerint a gazdasági válság miatt nem volt esély. Az adóigazgatásban dolgozók attól tartanak, hogy az idén hasonló helyzet állhat elő, mivel az ingatlanok vagyonadó alól való kivonása miatt a büdzsé bevételi oldalán 50 milliárd forintos lyuk keletkezett.

Az ADOSZT valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) azt szeretné elérni, hogy a mintegy 22 ezer adóigazgatási dolgozó az elmaradt juttatások kompenzációjaként legalább egyhavi illetményt kapjon, ami összesen mintegy 5 milliárd forintba kerülne.

Az adóhivatali dolgozók romló kereseti viszonyai miatt növekvő frusztáltság az ADOSZT szerint növeli a korrupciós veszélyt. A két szakszervezet nemrég levélben figyelmeztette a miniszterelnököt arra, hogy a dolgozók által elszenvedett anyagi és erkölcsi veszteség már súlyosan veszélyezteti az állami bevételek teljesülését is.

A tiltakozó összejövetelre több ezer résztvevőt várnak. A rendszerváltást követően most kerül sor a magyar köztisztviselők első önálló demonstrációjára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!